P1014780

kb 16 lepény
4 darab zsenge (80 dkg) cukkini
10 dkg finomra hengerelt zabpehely
1 nagy tojás
1 maréknyi friss kapor
1 tk nádcukor
2 dkg (olíva)olaj

A cukkinit alaposan megmossuk, a végeit levágjuk és durvára reszeljük. Enyhén(!) besózzuk, majd bő negyedórányi pihentetés után alaposan kicsavarjuk.

Hozzáadjuk a tojást, zabpelyhet, nagyon finomra aprított kaprot, olajat, cukrot, alaposan összegyúrjuk.

A masszából zölddiónyi gombócokat formálunk, ezeket fél centi vastag lepénnyé lapítjuk, majd felhevített teflon serpenyőben mérsékelt láng felett további zsiradék hozzáadása nélkül mindkét oldalukon aranyszínűre sütjük. Ha nem teflon serpenyőben sül, kevés olaj még kell alá.

Lehet hozzá adni tejfölt, de az enyém azt nem szereti.

P1015404

2-3 főre

25 dkg juhtúró
2 tojás
8 dkg búzadara
kis csokor kapor

a szószhoz:
25 dkg cukkini
2 dkg vaj
fél fej salotta (vagy 2 dkg vöröshagyma)
1 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín

A juhtúrót alaposan összedolgozom egy villa segítségével a búzadarával, tojással, csipet sóval (ha szükséges) és a nagyon finomra aprított kaporral (a kapornak csak a lecsipkedett levelét használjuk, a szárakat ne!). A sózásnál vegyük figyelembe, hogy a juhtúró általában elég sós. A masszát félreteszem pihenni legalább 30 percre (de egy órára még jobb).

Közben a cukkinit meghámozom, nagyobb kockákra vágom. A megtisztított hagymát szintén nagyjából felaprítom, majd a vajon sütni kezdem a zöldségeket az egészben hagyott, megtisztított fokhagymagerezddel együtt. Addig kell sütni gyakori rázogatás, kavargatás közben (teflon serpenyő előny), amíg a cukkini megpuhul, elkezd szétesni és kis aranyszínt kapni. Ekkor hozzáöntöm a tejszínt, sózom, összeforralom, majd botmixerrel pürésítem.

A juhtúrós masszából  nagyjából két centi átmérőjű gombócokat formázok, majd forró, sós vízben kifőzöm. Ha felúsztak a víz tetejére, lehalászom szűrőlapáttal és a szószba szedem. Tálalom.

  • Lapcsánka (12 db)
  • 25 dkg savanyú káposzta (alaposan kifacsarva mérve)
  • 30 dkg krumpli
  • 2 púpos ek liszt ( 3 dkg)
  • 1 kis fej vöröshagyma (4-5 dkg)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 ek kacsazsír+ a sütéshez
  • 1 ek apróra vágott borsikafű (szárítottból 1 tk, jól szétmorzsolva)

A savanyú káposztát ha túlságosan nagy darabos, akkor késsel átvagdossuk. Ha elég vékonyra lett gyalulva, akkor ez nem szükséges. A krumplit meghámozzuk,  a felét durvára, a másik felét finomra reszeljük, majd összedolgozzuk a káposztával és a liszttel. (ezt kézzel lehet a legalaposabban elvégezni)

Finomra aprítjuk a hagymát, majd egy evőkanálnyi zsírban üvegesre sütjük, az utolsó fél percre a finomra aprított fokhagymát is hozzáadjuk. A hagymás zsírt a káposztához keverjük, a finomra aprított borsikafűvel együtt.

A masszából zölddiónyi gombócokat formázunk és ezeket egyenletes vastagságúra, nagyjából egy centisre lapítjuk. Kizsírozott serpenyőben mérsékelt lángon mindkét oldalukon aranyszínűre sütjük a lepényeket.

Megjegyzés: ez így elég rusztikus  a formáját tekintve, de hát a lapcsánka az ilyen. Ha szeretnénk szabályosabbra formázni, akkor a masszát formázógyűrűbe (vagy például fánkszaggatóba, süteménykiszúróba) adagoljuk, villával egyengessük el, sütésnél pedig egy széles pengéjű kés segítségével emeljük el a munkafelületről.

P1011064

2 főre
60 dkg újkrumpli
2 maréknyi medvehagyma
10 dkg juhtúró
2,5 dl tejföl
olívaolaj
vaj
bors

Az újkrumplit megtisztítom, cikkekre vágom, a megmosott, leszárogatott medvehagymát felcsíkozom. Olívaolajjal kikenek egy kisebb sütőtálat (akkora legyen, hogy a krumpli egy rétegben férjen el benne), beleszórom a krumplit, a medvehagymát, összeforgatom, majd alufóliával szorosan lefedem a tálat és előmelegített sütőben 220°C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) 45 percig sütöm-párolom.

A juhtúrót kikeverem a tejföllel. 45 perc után lebontom az alufóliát a sütőtálról, majd meglocsolom a zöldségeket a juhtúrós tejföllel, borsot tekerek rá, néhány vajforgácsot is teszek még a tetejére, majd ismét a sütőbe kerül , 200°C, 15-20 perc, amíg a teteje kissé pirulni kezd.

20 cm átmérőjű kerek sütőformához
50 dkg ricotta (szárazabb, morzsásabb, tehát a zacskós Szarvasi)
3 nagy tojás
1 kis padlizsán (~ 15 dkg)
3 nagyobb fél fűszeres olajban eltett aszalt paradicsom, lecsöpögtetve (4-5 dkg)
1 kis csokor petrezselyem
2 ág oregánó
olívaolaj

A padlizsánt kis, centis kockákra vágom, kevés olívaolajon aranyszínűre sütöm. A ricottát összedolgozom a tojásokkal, a finomra aprított oregánóval, sóval, végül hozzáforgatom a felaprított aszalt paradicsomot és  a sült padlizsánt is.

Szilikonos sütőtálba vagy sütőpapírral kibélelt/kiolajozott, liszttel kiszórt sütőtálba öntöm a masszát, villával egyenletesre nyomkodom a tetejét, majd előmelegített sütőben 160°C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) 50 percig sütöm.

Végül megszórom finomra aprított petrezselyemzölddel, és hidegen szeletelem.

Megjegyzés: ha nem fűszeres olajban eltett aszalt paradicsomot használunk, akkor lehet bátrabban fűszerezni, több oregánót használni hozzá.