P1017593

4 főre

50 dkg fehér húsú halfilé
2 tojás
3 gerezd fokhagyma
1 ek szárított kakukkfű

zsemlemorzsa
olaj
60 dkg krumpli (tisztítva mérve)
30 dkg sütőtök (tisztítva mérve)
1 kis fej hagyma
2 dl tej
3 dkg vaj

A halfilét papírtörlővel teljesen szárazra itatjuk, majd 2 centi vastag csíkokat vágunk belőle.

A tojást elhabarjuk a finomra aprított vagy reszelt fokhagymával, a mozsárban, vagy az ujjainkkal porrá őrölt kakukkfűvel és sóval. A halat a tojásba forgatjuk, majd a zsemlemorzsába.

Sütőpapírral leterítünk egy rácsot (ez akár a sütőben található tartórács is lehet), ezt vékonyan megkenjük olajjal, erre fektetjük a halszeleteket. Olajat csepegtetünk a tetejükre, pár csepp elég, nem kell sok belőle. Ha van olajspray otthon, használjuk azt hozzá.

Előmelegített sütőben 15 perc alatt sülnek aranyszínűre 200°C fokon villanysütőben, légkeveréssel.

Közben a püréhez a krumplit és a sütőtököt is kockázzuk fel, a hagymát vágjuk nagyon finomra, és zöldségeket kevés sóval fedő alatt, kis lángon pároljuk puhára a tejben. Ezzel a módszerrel nem főzzük ki a tápanyagokat, sem az ízeket a zöldségekből. Ha megpuhultak, adjuk hozzá a vajat, és habverővel vagy krumplinyomóval pürésítsük, ízesítsük szerecsendióval.

Tálalásnál a rudacskák és a püré mellé lehet még adni vajon párolt borsót, néhány gerezd citromot is, nálunk a halnak citromlével megcsepegtetve lett a legnagyobb sikere.

0 comments

Leave a reply