P1016696

16 lapcsánka = 4 főre
75 dkg krumpli (tisztítva mérve)
25 dkg pecsenyekacsamáj
5 ek ( 7,5 dkg) finomliszt
3 ek kacsazsír
1 fej vöröshagyma ( 5 dkg)
3 gerezd fokhagyma
2 ág majoranna ( vagy 1 púpos tk szárított)
só (3 tk)
bors

A kacsmájból kivágjuk a nagyobb ereket, majd elkaparjuk szélesebb pengéjű késsel, de ha lehet, maradjanak benne kisebb, egész darabok is. Ami ér itt még előbukkan, a kisebbek is, azt szintén kivesszük, elhajítjuk (macskának adjuk).

A meghámozott krumplit 2-3 (vagyis úgy a harmada) kivételével durvára reszeljük, az egy maradékot pedig finomra. A fokhagymát, vöröshagymát szintén finomra reszeljük (illetve a hagymát lehet nagyon finomra vágni, az kevésbé balesetveszélyes, legalábbis nekem. Rozsdamentes acél reszelőt használva nem lesz keserű). Összegyúrjuk a krumplit a liszttel, a hagymákkal, májjal, a majoranna lecsipkedett, finomra aprított leveleivel, a zsírral, sózzuk, borsozzuk, majd sütés előtt pihentetjük a masszát negyedórán át.

Zölddiónyi gombócokat szedünk a masszából, majd felhevített teflon palacsintasütőben további zsiradék nélkül kisütjük, oly módon, hogy a gombócokat a serpenyőbe tesszük, majd kézzel/spatulával vékonyra, kevesebb mint fél centisre lapítjuk. Mérsékelt lángon sütjük mindkét oldalán aranyszínűre.

Fokhagymás tejöllel tálaljuk.

0 comments

Leave a reply