Nem tudom, kinél hogy van, nálunk a “márazonnal” az a szó, ami egy nap során a legtöbbször elhangzik az aprónép szájából (szóval aprónép…. a nagyobbik 7 éves lesz januárban, iskolás, és majdnem 130 centi. dehogy apró… csak olyan nehéz elhinni, amikor indult a blog, ő akkor született, és azóta szinte nem is érzem, hogy telik az idő :))
Óhatatlanul átalakultak az étkezési szokásaink a gyerekek születése óta. Nemcsak arról van itt szó, hogy máshogy és másra kell több idő, de mások lettek az igények is, a kicsik valahogy nem rajonganak a rozé kacsamellért, sem az egzotikus ízekért (legalábbis egyelőre), viszont a garnéláért már közelharcot folytatnak az apjukkal és egymással is. Imádják a tengeri halat, de a tiszait csak az egyikük eszi, a tészta, az minden mennyiségben, a zöldség (ami egyenlő a nyers répával, uborkával és káposztával) viszont csak a nagyobbiknál nyerő. A gyümölcs az az alma, ebben mindkettő egyetért, a tejföl meg olyan dolog, amivel csak apa és anya mérgezi magát. Szóval nehéz megkomponálni egy egyszerű ebédet is úgy, hogy mindenki kedvére szolgáljon, ezért aztán maradnak a biztonságos (már-már hatásvadásznak mondható) ízek és összeállítások.
Gyerekételt fotózni a legkönnyebb számomra, csak bemegyek a szobájukba, és kész is a “díszlet”. Viszont ebből is látszik, hogy főzni mellettük egyre kevesebb időm jut. Az este az más, az ráérősebb, miután hazaér a felmentősereg, de ők bizony éhesek reggel is és délben is, és bizony egyre inkább megtanulom, hogy két fiú mellett mekkora az étvágy. Ez a fajta tésztaétel mostanában nagy kedvenc, hamar elkészül, az íze számtalan hatásvadász formában variálható, a betűtészta önmagában elszórakoztatja a nagyobbikat, amíg elkészül az étel (szókirakónak használja, mi másnak persze… :)), és így a tészta a szószt is remekül besűríti. A neve az már más kérdés, hát nem jutott eszembe jobb megoldás. 🙂
nem állítom, hogy könnyű etetni a gyerekeimet. iszonyú válogatósak, és ha ehhez jön még az is, hogy hamar kell valamit adnom nekik enni, akkor gyakran vészhelyzet alakul ki. szerencsére még véletlenül sem eszik meg ugyanazt, és az az étel, ami nem frissen készült, meleg, az igazából az ő fogalmaik szerint nem is étel, szóval nem egyszerű a helyzet.
a következő tészta szerencsére 10 perc alatt elkészül, és bár kell hozzá a nagyszülők által felhalmozott húsleves készlet is, meg csak az egyik eszi meg ebben a formájában (a másiknak ki kell belőle válogatni a zöldborsót, és némi sült húst vagy abált szalonnát mellékelni hozzá), azért határozottan egy működőképes darab.
nagyjából a rizottó receptje alapján készül, csak aprótésztából, így lényegesen hamarabb készen lesz és akkor is van rá lehetőség, ha hetekig nem jutok válallható rizottó rizst áruló élelmiszerbolt közelébe.
aprótészta zöldborsóval
1 közepes fej vöröshagyma
1 csésze aprótészta
1 csésze zöldborsó (lehet mirelit is)
2 csésze húsleves (lezsírozva)
1 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 csokor petrezselyemzöld
Az olívaolajon üvegesre sütöm az apróra vágott hagymát. Hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, tésztát, átpirítom, majd hozzáadom a zöldborsót és a tésztát, felöntöm a húslevessel. Hozzáadom az apróra vágott petrezselymet, majd addig főzöm, amíg a tészta megpuhul.
Lehet gazdagítani vajjal, reszelt sajttal, Philadelphia krémsajttal is, és lehet enni önmagában, vagy köretként sült hús, sült sajt mellé.
Új gyerekes-receptes-együttfőzős sorozat indul a 100 Fok gasztroblogon, a mai recepteket ott olvashatjátok! 🙂
Érdekes, hogy a gyerekek mennyire nem tisztelik az autentikus recepteket, és sokszor jobban vonzódnak egy-egy mexikói-olasz-babakonyhás hibrid megoldáshoz, mint az eredeti receptek alapján készülő ételekhez. Tehát vegyük az olasz húsgolyókat, keverjük össze a chili con carne alapjaival, majd ültessük át csirkehúsra az egész receptet, és megkapjuk egy négyéves aktuális kedvenc ételét. A hagyományőrző receptek hívei ne is olvassák innen tovább, viszont ajánlom mindenkinek, aki jó pontokat akar szerezni egy (vagy több) válogatós kis apróságnak.
50 dkg csirkemellfilé
1 fej vöröshagyma (10 dkg)
3 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor petrezselyem
1 ág rozmaring
3 dl passzírozott paradicsom (passata)
3 dl víz
1/2 babérlevél
4-5 levél bazsalikom
1 tk cukor
2+1 ek olívaolaj
2 dkg vaj
15 dkg tarkabab
15 dkg tészta (pl rigatoni)
só
parmezán vagy más aromás, reszelhető sajt (pl ementáli) ízlés szerint
A babot mossuk át, áztassuk be legalább 6 órára, majd friss, enyhén sós vízben főzzük puhára és szűrjük le.
A hagymát és fokhagymát késes aprítóban pépesítsük, a massza 2/3 részét vegyük ki és 2 evőkanálnyi olívaolajon süssük üvegesre. Öntsük fel a passzírozott paradicsommal és a vízzel, adjuk hozzá a babérlevelet, cukrot, a felcsíkozott bazsalikomot, sózzuk, adjuk hozzá a vajat és gyöngyöztetve főzzük kis láng felett.
A maradék pépes hagymához adjuk hozzá a petrezselyemzöldet, a rozmaring lecsipkedett levélkéit, ezzel is pépesítsük, majd adjuk hozzá a nagyobb kockákra vágott csirkehúst, egy evőkanálnyi olívaolajat, bő csipet sót. Daráljuk addig, amíg jól formázható, pépes húsmasszát kapunk. Formázzunk belőle diónyi golyókat és főzzük ki a paradicsomszószban. (ez nagyjából 2-3 perc oldalanként, közben egyszer át kell fordítani a golyókat. akkor jó, ha mindenütt kivilágosodik a hús, tovább főzni nem érdemes, mert megkeményszik a golyó)
A kifőtt golyókat szedjük ki, a maradék szószt forraljuk be.
Közben bős, sós vízben főzzök ki a tésztát.
A besűrűsödött paradicsomszószhoz adjuk hozzá a babot, forraljuk össze, adjuk hozzá a kifőtt tésztát és a húsgolyókat.
Tálalásnál szórhatunk reszelt sajtot is a tetejére (nálunk az ementálinak van alegnagyobb sikere), de anélkül is kiválóan működik.
Általában nem vagyok híve a különböző konyhai kütyük gyűjtögetésének, már ami az elektromos berendezéseket illeti, de úgy hiszem, mindenhol akad egy-két olyan darab, ami mások számára feleslegesnek tűnhet, de az adott háztartásban nagyon is jó szolgálatot tesz. Nálunk ilyen a pattogatott kukorica készítő masina, amiről nem túlzás azt állítani, hogy napi rendszerességgel használjuk, lévén a popcorn a nagyobbik (és még így sem túl nagy) fiú kedvenc csemegéje. Ez nálunk azt jelenti, hogy amíg popcornt eszik vacsora után, addig sem édességet, csokoládét vagy cukorkát kíván helyette. Tehát nem olyan rossz dolog ez, mivel a natúr, sózatlan popcorn nem egy kifejezetten egészségtelen darab.
De mire való az anyja, ha nem arra, hogy elrontsa a gyereket? (nem kell válaszolni, költői kérdés volt, tudom a választ :)) Tehát jövök én, és összekeverem a popcornt tejcsokival, amiért természetesen a gyermekünk odáig lesz, és egyetlen mentségem erre az marad, hogy többnyire ilyenkor én is besegítek neki az eltüntetésében.
Hogy mit keres itt ez a recept? Nos, a hiteles történet úgy hangzik, hogy volt olyan időszak, amikor a natúr csemegék nem nyűgözték le a gyerekemet, de a tejcsoki annál inkább. Tulajdonképpen ekkor született ez a recept, és főleg azért, mert így sikerült jelentősen mérsékelnem a gyerek tejcsoki bevitelét nagyobb hisztirohamok nélkül, ennek az átvezetésnek köszönhetően pedig ma már a sima pattogatott kukorica az igazi kedvenc. A tejcsokis változat pedig ma már jóval ritkábban, csak desszertként funkcionál, és nem is annyira a gyerek, mint inkább a szülők számára.
Két változatban készülhet, a tejcsoki mennyiségétől függően: dupla adag csokival egy nagyobb kockákra vágható, táblás desszert, kevesebbel pedig egy vékony réteg csokival bevont popcorn csemege, ami filmek mellé tökéletes lehet.
5 dl natúr, sózatlan pattogatott kukorica
5 dkg tejcsokoládé (a táblás desszerthez 10 dkg)
A tejcsokoládét vízgőz felett (vagy vastag aljú edényben kis lángon) óvatosan megolvasztom, majd összeforgatom a pattogatott kukoricával.
A táblás desszertnél kis szögletes szilikon kenyérformába egyengetem a popcornt majd kanál hátával kissé lenyomkodom (nagyon nem kell, hogy ne törjön a kukorica). Miután kihűlt, éles késsel nagyobb kockákra vágom.
A szemezgetős változatnál a csokival összeforgatott kukoricát szilikon sütőlapon szétterítem, egy rétegben, szellősen, majd hűvös helyen megvárom, amíg megdermed. Darabokra tördelem és lehetőleg csíkos papírkosárban tálalom.
Gyors reggelikhez vagy uzsonnákra, tízóraira ideális. 🙂
kókuszos banános muffin fehér csokival
18 darabhoz
175 gr finomliszt
175 gr natúr joghurt
75 gr finomra hengerelt zabpehely
50 gr kókuszreszelék
50 gr durvára vágott fehér csoki
50 gr aszalt vörösáfonya, durvára vágva
1 dl földimogyoró vagy hidegen sajtolt repceolaj (vagy semleges ízű olaj, pl napraforgó, nem hidegen sajtolt)
2 nagy tojás
2 nagy banán
10 dkg nádcukor
1 citrom finomra reszelt héja
1/2 mk őrölt vanília
2 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
A joghurtot, tojást, cukrot, olajat és banánokat turmixgépbe teszem, hozzáadom a vaníliát, citrom héját, simára mixelem. A sütőport és szódabikarbónát összekeverem a liszttel, átszitálom, majd elkeverem a csokival, zabpehellyel, kókuszreszelékkel.
Hozzáöntöm a tojásos-banános keveréket, összeforgatom, majd a tésztát fagylaltoskanálnyi adagokban papírkapszlival bélelt muffin sütőbe teszem. (nagyjából 2/3 részig érjen a tészta a kapszliban)
180 C fok, 25 perc, vagy amíg tűpróbánál nem tapad a tészta a hústűre.
Rácsra szedve hűtöm ki.
Csokikrémes kenyeret márpedig nem adok a gyereknek!
Mondhatnám, de mi értelme lenne, ha ez rendeszeresen előfordul az oviban uzsonnára, és történetesen (ki érti, miért?), ez a gyerek kedvenc eledele. Szóval kéri, itthon is, és jelen esetben a házi előállítás oka, hogy egyszerűbb, mint elugrani érte a boltba. Mert lehet kapni jó minőségű csoki- és mogyorókrémeket is, ezt én tudom, de elkészíteni sokkal egyszerűbb (főleg, ha az első tisztességesebb kínálattal rendelkező bolt 10 kilométerre esik a háztól) és legalább nem kételkedhetem a címkén az összetevők valós voltában sem.
A képen látható állag a hűtőben tovább szilárdul, és a végeredmény az átlag mogyorókrémhez fog majd közelíteni, a beltartalom pedig dúsítható, egy-két evőkanálnyi, finomra őrölt pirított törökmogyoróval vagy mogyoróvajjal, de akár finomra darált, pörkölt, sózott földimogyoróval is. (ekkor érdemes ugyanennyi sűrített tejet adni még a keverékhez)
Aztán hogy mire jó ez? Nos, nálunk pirítóssal az igazi favorit, de magában, süteménybe, kekszbe töltve vagy palacsinta mellé is kiváló. Ha már csokikrémet kell adnunk a gyereknek… 🙂
10 dkg tejcsokoládé
10 dkg sűrített tej
10 dkg vaj
1/2 mk őrölt vanília
1 bő késhegynyi őrölt fahéj
3 ek nádcukor
1 ek kakaópor (cukrozatlan, holland)
A sűrített tejet a kakaóval csomómentesre keverjük (a habverő ideális a feladatra), majd hozzáadjuk a cukrot és a fahéjat, vaníliát.
Állandó kevergetés mellett felforraljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott vajat. Amint a vaj elolvad, lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk az apróra tördelt csokoládét.
Üvegbe töltjük, majd kihűlés után hűtőben tároljuk.
Megjegyzés: készülhet cukrozott sűrített tejjel is, ekkor további cukor hozzáadása már nem szükséges.