OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nem tudom, kinél hogy van, nálunk a “márazonnal” az a szó, ami egy nap során a legtöbbször elhangzik az aprónép szájából (szóval aprónép…. a nagyobbik 7 éves lesz januárban, iskolás, és majdnem 130 centi. dehogy apró… csak olyan nehéz elhinni, amikor indult a blog, ő akkor született, és azóta szinte nem is érzem, hogy telik az idő :))

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Gyerekételt fotózni a legkönnyebb számomra, csak bemegyek a szobájukba, és kész is a “díszlet”.  Viszont ebből is látszik, hogy főzni mellettük egyre kevesebb időm jut. Az este az más, az ráérősebb, miután hazaér a felmentősereg, de ők bizony éhesek reggel is és délben is, és bizony egyre inkább megtanulom, hogy két fiú mellett mekkora az étvágy. Ez a fajta tésztaétel mostanában nagy kedvenc, hamar elkészül, az íze számtalan hatásvadász formában variálható, a betűtészta önmagában elszórakoztatja a nagyobbikat, amíg elkészül az étel (szókirakónak használja, mi másnak persze… :)), és így a tészta a szószt is remekül besűríti. A neve az már más kérdés, hát nem jutott eszembe jobb megoldás. 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

nem állítom, hogy könnyű etetni a gyerekeimet. iszonyú válogatósak, és ha ehhez jön még az is, hogy hamar kell valamit adnom nekik enni, akkor gyakran vészhelyzet alakul ki. szerencsére még véletlenül sem eszik meg ugyanazt, és az az étel, ami nem frissen készült, meleg, az igazából az ő fogalmaik szerint nem is étel, szóval nem egyszerű a helyzet.

a következő tészta szerencsére 10 perc alatt elkészül, és bár kell hozzá a nagyszülők által felhalmozott húsleves készlet is, meg csak az egyik eszi meg ebben a formájában (a másiknak ki kell belőle válogatni a zöldborsót, és némi sült húst vagy abált szalonnát mellékelni hozzá), azért határozottan egy működőképes darab.

nagyjából a rizottó receptje alapján készül, csak aprótésztából, így lényegesen hamarabb készen lesz és akkor is van rá lehetőség, ha hetekig nem jutok válallható rizottó rizst áruló élelmiszerbolt közelébe.

aprótészta zöldborsóval

1 közepes fej vöröshagyma

1 csésze aprótészta

1 csésze zöldborsó (lehet mirelit is)

2 csésze húsleves (lezsírozva)

1 gerezd fokhagyma

2 ek olívaolaj

1 csokor petrezselyemzöld

Az olívaolajon üvegesre sütöm az apróra vágott hagymát. Hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, tésztát, átpirítom, majd hozzáadom a zöldborsót és a tésztát, felöntöm a húslevessel. Hozzáadom az apróra vágott petrezselymet, majd addig főzöm, amíg a tészta megpuhul.

Lehet gazdagítani vajjal, reszelt sajttal, Philadelphia krémsajttal is, és lehet enni önmagában, vagy köretként sült hús, sült sajt mellé.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA

P1015942

6 adag
80 dkg pulykamell
4 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
4 ág majoranna (vagy 2 ek szárított)

3-4 ek napraforgó (vagy szőlőmag) olaj a sütéshez
4 dl húsleves
25 dkg Philadelphia (típusú) krémsajt
3 kaliforniai paprika
4 zsenge cukkini (~ 80 dkg)
5 dkg vaj
50 dkg durum száraztészta (pl penne)

A húsról levágjuk a hártyákat, majd átdaráljuk legalább kétszer, a fokhagymával együtt. Hozzáadjuk az olívaolajt, a finomra vágott friss, vagy szétmorzsolt szárított majorannát, sózzuk (én 2 csapott teáskanálnyit használtam ennyi húshoz), majd másfél centi átmérőjű gombócokat formázunk belőle (de higiéniai okokból a nyers szárnyas hússal kicsi gyerekek ne dolgozzanak).

Teflon serpenyőben kevés olajon több adagban kisütjük a gombócokat.  Sütés közben időnként rázogassuk meg a serpenyőt, ha így nem fordulnának át maguktól, fordítsuk át a gombócokat, hogy minden oldaluk egyenletesen átsüljön. Egyszerre ne kerüljön túl sok gombóc a serpenyőbe, úgy könnyebb lesz kisütni. Ha minden oldaluk kifehéredett, akkor készen vannak, szedjük őket papírtörlővel bélelt tálba. Lehetőleg ne süssük túl, mert akkor kiszárad és megkeményedhet.

Közben készítsük el a zöldséget és a szószt.

A szószhoz a húslevest forraljuk be a felére, majd keverjük hozzá habverővel a krémsajtot.

A zöldségeket hámozás nélkül vágjuk apró kockákra, majd fedeles serpenyőben kevés vajon, fedő alatt pároljuk meg. Bár a zöldségek engednek majd levet, így nem fog odaragadni, de ha tartunk ettől, akkor locsolhatunk alá néhány kanálnyi húslevest vagy vizet is. Ha puhák a zöldségek, vegyük le a fedőt és nagyobb lángon rázogatva süssük addig, amíg már nem marad alatta folyadék.

Tálalás előtt főzzük ki a tésztát. Szedjük a sajtszószba  a gombócokat és forraljuk össze.

A tányérra egy adag tészta, egy adag zöldség és egy adag gombóc kerül a sajtszósszal leöntve.

1 éves kor után adható.

Tipp: ez hatalmas adag, de az elkészült gombócok mélyhűtőben lefagyaszthatók. Sütés előtt nem is kell kiolvasztani, az apró gombócok hamar felengednek és átsülnek a forró serpenyőben.

A túró magas fehérjetartalma, a szilva pedig magas rosttartalma miatt nagyon hasznos a kicsik étrendjében. Az enyhén édeskés, élénk színű szósz és a gombóc alakú finomság pedig általában kedvező fogadtatásra talál az apróságok körében. Hát még ha segíthetnek is az elkészítésben! A gombócok formázása vagy a szilva magozása például megfelelő elfoglaltság lehet a nagyobbacska gyerekek számára.

A hagyományos édes pirított prézli és tejföl helyett a gyümölcsből készült szósz a gombócok tetején kiváló módja a gyümölcs becsempészésének a gyerekek étrendjébe.

1 éves kor után adható, miután a tojás már bevezetésre került.

Zöldborsós fetás muffin (12 db)

20 dkg rétesliszt

175 gr (1 kis pohár) natúr joghurt

10 dkg zsenge zöldborsó (lehet mirelit is)

10 dkg feta

1 dl olívaolaj

2 ág oregánó

2 tojás

2 teáskanál sütőpor

1/2 teáskanál szódabikarbóna

A joghurtot kikeverjük a tojásokkal és az olívaolajjal, majd hozzáforgatjuk a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet, a zöldborsót (ha mirelit, akkor fagyosan), a száráról lecsipkedett és finomra aprított oregánó leveleket és a nagyobb darabokra szétmorzsolt fetát is. Sózni nem szükséges, a feta elég sós.

A tésztát papírkapszlikkal bélelt muffin sütőbe adagoljuk, majd előmelegített sütőben 180 C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) 30 percig, illetve tűpróbáig sütjük. Rácsra szedve hűtjük ki.

Tipp: Készíthetjük feta helyett nagyobb szemcsés, szárazabb fajta ricottával is, az oregánót ilyenkor cseréljük friss bazsalikomra. Finom változata még, ha a fetát ordával helyettesítjük, zöldfűszernek pedig petrezselymet használunk.

 

P1017935

6 kicsi lepény
30 dkg rétesliszt
5 dkg olívaolaj (~ 4 ek)
1 dl víz
1 tk só
2 tk sütőpor ( 4 gr)
feltét:
4 ek mascarpone
2 gerezd fokhagyma
4 közepes fej champignon gomba
2 marék reszelt parmezán vagy grana ( ~3 dkg)

A lisztet elkeverem a sütőporral, hozzáadom az olajat, sót, vizet és alaposan kidolgozom, sima felszínű, ruganyos tésztává gyúrom. Letakarom, félreteszem pihenni.

Bemelegítem a sütőt a maximális hőmérsékletre, előkészítem a feltétet. A gombát megtisztítom, hajszálvékonyra szeletelem. A fokhagymát nagyon finomra aprítom (lehet reszelni is), majd elkeverem a mascarponeval és kevés sóval. A sajtot lereszelem. (ez mondjuk 15 perc, ennyi ideig azért érdemes pihentetni a tésztát (de persze lehet tovább is, sőt, szorosan folpackba csomagolva a hűtőben pihenhet, így előző este, vagy reggel is el lehet készíteni akár))

A tésztát átgyúrom, 6 gombócra osztom, majd lisztezett deszkán vékonyra (~3 mm) nyújtom. Egy nagy rácsot beborítok sütőpapírral és erre rakosgatom a kinyújtott tésztákat. Mindegyiket megkenem mascarponeval, szétosztom rajtuk a gombát, megszórom a tetejüket sajttal, majd max hőfokon (nálam ez 240°) alsó-felső sütésen 12-13 perc alatt aranyszínűre sütöm a lepényeket.

20 dkg tarhonya
6 dl lezsírozott, átszűrt húsleves vagy csirke alaplé
0,5 dl száraz fehérbor
20 dkg gomba (pl barna csiperke vagy champignon)
15 dkg kelkáposzta
1 kis fej vöröshagyma (4-5 dkg)
1 gerezd fokhagyma
1 ág majoránna ( vagy 1 kk szárított)
2 ek kacsazsír
1 tk nádcukor
1 maréknyi érlelt, aromás, kemény tehéntejből készült sajt vagy parmezán

A gombát félbe, majd vékony szeletekre vágom, a kelkáposztát vékonyra csíkozom. A hagymát, fokhagymát finomra aprítom.

A kacsazsír felén a cukrot megolvasztom,  majd rádobom a kelkáposztát és nagy lángon, gyakran rázogatva addig sütöm, amíg enyhe karamellás aranyszínt nem kap a zöldség, de nem puhul meg teljesen. Sózom, kiszedem a serpenyőből, félreteszem.

A maradék zsír felét a serpenyőbe teszem, majd üvegesre sütöm rajta  a hagymát. Hozzáadom a gombát és nagy láng felett, gyakran kavargatva addig sütöm, amíg enyhe színt kap. Kiszedem a serpenyőből, félreteszem, majd a serpenyőbe teszem a maradék zsírt. Aranyszínűre pirítom rajta a tarhonyát, majd felöntöm a borral. Elforralom az alkoholt, majd elkezdem felöntögetni a húslevessel, hozzáadom a majoránnát, sót és a hagymás gombát is. A húslevest addig adagolom hozzá, amíg a tarhonya megpuhul (de nem fő szét), közben gyakran kevergetem.

Végül beállítom a sűrűségét húslevessel, úgy jó, ha enyhén folyós, leveses marad, összeforralom, lehúzom a tűzről, kiszedem belőle a majoránna ágat,  majd belekeverem a reszelt sajtot és a pirított kelkáposztát. Borsozom, ízlés szerint.

Önmagában, vagy natúr sültek mellé köretnek is nagyon finom.